Pünkösd hétvégén, 2018. május 18. és 21 között, amikor már a levegő hőmérséklete kezd hasonlítani a nyárira, beindul az igazi balatoni szezon a nyár fővárosában. A kezdőakkord idén a Pünkösdi szezonnyitó fesztivál…

A Pünkösdi Szezonnyitó Fesztivált új helyszínen, a siófoki Nagystrandon, a Siófok PLÁZS-on kerül megrendezésre hagyományteremtő céllal. Komolyan vesszük idén a szezonnyitást, hiszen ez egy négy napon át tartó igazi Balaton-parti buli lesz, amelyen minden rendezvény ingyenes és még a Nagystrandra sem kell belépőt vennünk!

Pénteken egy Fenyő nagykoncerttel kezdődik, majd a hétvégét Wellhello nagykoncert és Irigy Hónaljmirigy élő show teszi felejthetetlenné, vasárnap este pedig a Csík ünnep, a Csík Zenekar nagykoncertje zárja a sort Szabó Attilával, Ferenczi Györggyel, valamint Karácsony János, Lovasi András, Kiss Tibor, és az 1ső Rackák közreműködésével.

Minden zenei ízlést kielégít majd tehát az első igazi nyári siófoki hétvége, de a fesztivál rendezője gondoskodnak arról is, hogy napközben se unatkozzanak a látogatók, gyerekek és a fiatalok.

Részletes program később lesz elérhető

Kedvezményes csomagunk foglalható a Pünkösdi Szezonnyitó Fesztiválra, ami a szomszédban lesz!